MH/ MTI
2024. június 3. hétfő. 19:24
Frissítve: 2024. június 3. 19:25

Juhász Hajnalka felidézte: több mint két éve tart a szomszédunkban a háború. A konfliktus kegyetlen hatásait édesanyaként is megrázó látni – jegyezte meg.

Rámutatott: közben egyes európai vezetők béke helyett atomfegyverekről, atombombákról beszélnek, a németek pedig kötelező sorkatonaságról nyilatkoznak a lapoknak.

A hazai baloldal is pontosan ugyanezt akarja: belesodorni minket ebbe a pusztító háborúba – húzta alá.

Kiemelte: a kereszténydemokraták azt mondják, elég a háborús uszításból, férjek, fiúgyermekek százezrei esnek el ebben a véres háborúban. Akik a háború folytatására biztatnak, bele sem gondolnak abba, milyen fájdalommal kell megküzdenie azoknak a feleségeknek, édesanyáknak, akik a háború miatt veszítették el a szeretteiket – tette hozzá.

„Mi, kereszténydemokraták, együtt érzünk a gyászoló hozzátartozókkal, és egyértelműen támogatjuk a magyar kormányt abban, hogy tovább folytassa, hazánk eddigi legnagyobb humanitárius akciójában a háború elől menekülő áldozatok megsegítését” – fogalmazott Juhász Hajnalka.

Leszögezte: kötelességük szem előtt tartani, hogy ez a szörnyű konfliktus a nyugati, baloldali politikusok felelőtlen kijelentései miatt bármikor átterjedhet Európa és a világ többi részére, belerángatva ezzel „a mi férjeinket, és a mi gyermekeinket is az öldöklő harcokba”.

„Mi kereszténydemokraták, szövetségben a Fidesszel, a béke pártján állunk, és nem akarjuk, hogy kitörjön a harmadik világháború! Június 9-én csak a béke, csak a Fidesz–KDNP!” – zárta nyilatkozatát a kormánypárti politikus.

Magyar hírlap