A dokumentumot Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke és Tóth László, a HungaroControl Zrt. vezérigazgatója látta el kézjegyével.

A honvédelmi miniszter az aláíráson hangsúlyozta: a jelenlegi helyzetben, amikor egy véres háború folyik Európában, „egy 20. századi típusú véres húsdaráló”, amelynek hatásai itt csapódnak le Közép-Európában,a légtér biztonsága mindennél fontosabbá vált, ezt szolgálja az együttműködési megállapodás megújítása.

Látni kell, hogy a Nyugat vezető államai a háború fenntartása mellett érvelnek, az utóbbi hetekben ráadásul egyre gyakrabban és egyértelműbben. Történelmi példák szerint pedig minden nagy világégés az arról való beszélgetéssel indult, majd megtörténtek az előkészületek, végül pedig a jóakaratú többség legnagyobb megdöbbenésére és ellenkezésére elindult a pusztítás – tette hozzá.

Az Európai Unió olyan akciót készít elő, amelynek részeként európai katonák Ukrajna területén nyújtanának kiképzést az ukrán haderőnek, a NATO Ukrajna területén kívánja megvalósítani a fegyver- és lőszerszállítás koordinációját. A NATO főtitkára pedig arra buzdított, hogy azok a nemzetek, amelyek fegyvert szállítottak Ukrajnának, engedélyezzék a fegyverek oroszországi mélységi bevetését – sorolta.

Mindezen kezdeményezések akár egy nagy háborúba is sodorhatják Európát – jelentette ki.

Hangsúlyozta, hogy Magyarország majdhogynem az egyetlen, amely kormányszinten, a hivatalos állami stratégia szintjén a béke üzenetét képviseli, a kormányok többsége háborúpárti, ezért csak az emberek állíthatják meg ezt a folyamatot. Mint fogalmazott: „reméljük, hogy nem csak Magyarországon, hanem az Európai Unió többi tagországaiban is egyértelműen és világosan a béke üzenete fog eljutni a politikusokhoz.”

Közlése szerint ebben a helyzetben fontos, hogy a civil és a katonai szervezetek együttműködése professzionális legyen, szükség van a civil és a katonai légi irányítás szorosabb együttműködésére.

Böröndi Gábor vezérezredes arról szólt, hogy a HungaroControl, a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium a megállapodásnak köszönhetően szervezettebb formában működik együtt.

A megállapodás a szaktudást és a képességeket párosítja, hogy békében, de „minősített helyzetben is” együtt a legkiválóbban lássák el a feladataikat, a társadalomért, a magyar emberek biztonságáért – tette hozzá.

A vezérkari főnök végül üdvözölte, hogy a HungaroControlnál sok aktív állományú katona teljesít szolgálatot, és kiképzésük során a honvédség veszprémi légiirányító központjában a légiirányítást végző katonákkal és feladataikkal is megismerkedtek.

Tóth László azt hangsúlyozta, hogy a társaság célja a polgári és katonai együttműködés új szintre emelése, ezért ez az újradolgozott vállalati stratégiájuk egyik fő pilléré is vált.

Céljukként jelölte meg, hogy támogassák a kormánynak és a honvédségnek az ország védelmi képességeinek növelésére irányuló erőfeszítéseit. Ennek érdekében bevezették vállalati környezetben az önkéntes tartalékos szolgálatot, negyven munkatársuk vált önkéntes tartalékos katonává és tett katonai esküt.

Továbbá elkezdték az egyeztetést a drónforgalom ellenőrzéséhez kapcsolódó feladatokról, illetve a Magyarország feletti radarfedéshez szükséges eszközök beszerzését is koordinálják az intézmények – mondta Tóth László.

A megállapodás lehetővé teszi, hogy mind a polgári, mind a katonai résztvevők az eddigieknél mélyebben megismerjék a másik rendszer tervezési és végrehajtási folyamatait, működését, és szükség esetén hatékonyabban segíthessék egymást.

A HungaroControl és a Magyar Honvédség kölcsönönösen delegálja szakembereit a különböző gyakorlatokra, illetve kifejezik szándékukat, hogy egymás szakállományának képzését széleskörűen támogassák. Be kívánják továbbá vonni kutatás-fejlesztési tevékenységükbe a másik felet, hogy az innovatív megoldások katonai adaptációja a jövőben lehetővé váljon – tartalmazza a megújított együttműködési megállapodás.

Magyar hírlap