Az MCC és az Alapjogokért Központ közös rendezvényén az esélylatolgatás mellett az amerikai elnökválasztási kampányban történtekről és a voksolás lehetséges világpolitikai hatásairól is szó volt. Köszöntőjében Szalai Zoltán hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államokat belső társadalmi és külső birodalmi meghasonulások sújtják, és ez tetőződik a mostani elnökválasztáson.

„Ez a választás nemcsak Amerikáról szól, hanem arról is, hogy lesz-e esély a békére Európában és a Közel-Keleten” – tette hozzá az MCC főigazgatója, aki szerint a világ stabil vezetőre vágyik.

Szánthó Miklós arról beszélt, hogy a magyar jobboldali közösség nagyon szorosra fűzte a kapcsolatait a tengerentúli jobboldallal. Szerinte egy nagyon brutális kampányon vannak túl az amerikaiak, a többi között több merényletkísérlet is történt a republikánus jelölttel szemben. „Az amerikaiak elsősorban nem Donald Trump és Kamala Harris között, hanem két nagyon más jövő között választhatnak” – tette hozzá Szánthó Miklós.

A Kártyavár: Út a 2024-es amerikai elnökválasztáshoz című első panelben Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője, Stumpf István, a Miniszterelnök Stratégiai Tanácsadó Testületének tagja, valamint Szűcs Ádám, az MCC Diplomáciai Műhelyének kutatótanára beszélgettek arról, milyen viharos kampány előzte meg mind a Demokrata Párt, mind pedig a Republikánus Párt részéről a 2024-es amerikai elnökválasztást. Az Election Night második, Határokon túl: Az amerikai diplomácia jövője című panelbeszélgetésén Peter Boghossian, az MCC vendégoktatója, Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója és Gladden Pappin, a Magyar Külügyi Intézet elnöke beszélgettek Amerika külpolitikájának a jövőjéről, a lehetséges szcenáriókról a választás eredményeitől függően.

Amerika külpolitikája az elmúlt években komoly kihívásokkal nézett szembe, legyen szó az ukrajnai háborúról, a világ vezető pólusainak átrendeződéséről vagy a belpolitikai nehézségekről. A Trump- és Biden-kormányzat eltérő megközelítései ellenére az alapvető kérdés változatlan: mi legyen az Egyesült Államok valódi szerepe a világban?

Írta a Magyar Hírlap