Cornel West az amerikai közélet ismert figurája, aki évtizedek óta rendszeres vendége a televíziós műsoroknak, ahová általában a faji kérdésekkel kapcsolatosan hívják. West dallamos, hosszú mondatokban beszél, mint egy baptista prédikátor, és mindenkit „testvérnek” és „testvérnőnek” szólít. Bár retorikáját áthatják a keresztény szólamok, ezeket progresszív ideológiákkal vegyíti – számolt be Mandiner.

A hetvenéves West, aki korábban több amerikai elitegyetemen is tanított, némi meglepetésre júniusban bejelentette: a Demokrata Párton kívül indul az elnökségért. A baloldali gondolkodó az amerikai Zöld Párt támogatásával szeretne felkerülni a szavazólapokra – írják.

Az amerikai média eddig nem sokat foglalkozott a kampányával, azonban az Echelon Insightselőrejelzése szerint, ha Trump, Biden, és West a három induló, akkor West akár 4 százalékát is elviheti a szavazatoknak. Ez pedig némi aggodalmat keltett a demokrata körökben – véli a lap.

Az Atlantic magazin júliusban hosszasan elmélkedett azon: a Fehér Ház aggódik West elnöki kampánya miatt. Ennek oka igen egyszerű: 2016-ban már bezavart a demokrata oldalnak egy harmadik párti jelölt. Ez nem volt más, mint Jill Stein, aki a Zöld Párt színeiben fontos szavazatokat vitt el Hillary Clintontól, és jelenleg ő segíti West kampányát is – írja a portál.

David Axelrod, Obama korábbi tanácsadója az Atlantic újságírójának elmondta: a demokraták nem figyelnek eléggé Westre.

„2016-ban a Zöld Párt túlméretezett szerepet játszott abban, hogy a választás Donald Trump irányába billent. Most, hogy Cornel West a lehetséges jelöltjük, ez könnyen megtörténhet újra” – írta Axelrod az X (Twitter) oldalán.

Írta a Magyar Hírlap