MH/MTI
2024. március 9. szombat. 8:42
Frissítve: 2024. március 9. 9:04
Mint mondta, közeledik a kampány, a Gyurcsány-vezette dollárbaloldal pedig politikai akciókat szervez, teszik ezt úgy, hogy a baloldal az agráriumban is mindig a külföldi érdekeket képviselte. A nemzeti kormány 2010 óta minden eszközzel megvédi a magyar gazdák és a magyar agrárium érdekeit.
A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy 2023-ban mintegy 1400 milliárd forint agrártámogatás kifizetése történt meg, amely abszolút rekordnak számít. Összehasonlításképpen megjegyezte, hogy 2010-ben ez az összeg még csupán 533 milliárd forint volt. Ez a pénz óriási segítség abban, hogy talpon maradjanak a gazdálkodók a mostani nehéz mezőgazdasági helyzetben – tette hozzá.
Kifejtette, a 80 százalékra emelt nemzeti társfinanszírozás révén az Agrárminisztérium 2021-ben elindította a rendszerváltást követő legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari fejlesztési programját a Vidékfejlesztési Program keretében. Idén pedig megkezdődik annak a 2900 milliárd forintnyi vidékfejlesztési forrásnak a felhasználása a magyar vidék, az agrárium és az élelmiszer-előállítás javára, amelynek 600 milliárd forintos uniós lábát a kormány további 2300 milliárddal egészíti ki 2027-ig. Ebből is látszik, hogy minden alapot nélkülöznek azok az ellenzéki politikai indíttatásból megfogalmazott vádak és megmozdulások, melyek szerint nem támogatjuk kellő képen az ágazat szereplőit – hangsúlyozta Nagy István.
A miniszter a videóban kitért arra is, hogy gazdálkodók pénzügyi helyzetét más eszközökkel is segítik. A 2023. évi egységes kérelmekhez kapcsolódóan előleg- és részfizetés formájában közel 155 ezer gazdálkodónak összesen 440 milliárd forintot fizetett már ki február végéig a Magyar Államkincstár, ami a kérelmezők 94százalékát jelenti.
Az alaptámogatásban mintegy 148 ezer termelő részesült közel 239 milliárd forint értékben, míg az újraelosztó támogatást több mint 146 ezer gazdálkodó kapta meg, ami több mint 67 milliárd forintot jelent. A kifizetések továbbra is ütemesen haladnak, június végéig a közvetlen támogatások esetében még további 174 milliárd forint kifizetése várható – mondta.
Kifejtette, kormányzat nem feledkezik meg a termelés finanszírozását segítő támogató konstrukciókról sem. A termelési költségek megemelkedett szintje és az európai mezőgazdasági válsághelyzet miatt tavaly bevezetésre került a magas állami kamattámogatással segített Agrár Széchenyi Kártya MAX+, mindösszesen évi 5 százalék ténylegesen fizetendő kamatteherrel, ennek igénybe vételéhez még 2024. június 29-ig van lehetőség a hitelszerződések megkötésére.
Nagy István arról is beszélt, hogy hazánk tovább harcol Brüsszelben a gazdák adminisztrációs terheinek csökkentéséért, az előírások számának és tartalmának visszavágására, a tagállami ellenőrzési kötelezettségek vagy éppen a szankciók mértékérnek csökkentésére irányuló magyar javaslatok pedig átadásra kerültek az illetékes uniós intézménynek. Ha Brüsszel könnyít a túlburjánzó előírásokon, melyek a támogatások kifizetésének a feltételei, akkor az lehetőséget teremthet a termelők számára, hogy ebben a mostani, valóban Európa-szerte nehéz helyzetben a boldogulásukra tudjanak koncentrálni, és ne az adminisztrációval kelljen a mindennapjaikat tölteni.
A brüsszeli bürokratáknak be kell látnia, hogy azokat az elvárásokat, amelyeket az unióban megtermelt élelmiszerekkel szemben támasztanak, az EU-n kívülről érkező termékekkel szemben is érvényesíteni kell, hangsúlyozza a miniszter.
Objektum doboz
A kormány stratégiai partnerként tekint az agráriumra és a gazdákkal kötött szövetség érdekében minden körülmények között kiáll az érdekeikért – hangsúlyozta a miniszter.
Írta a Magyar Hírlap