Noha az amerikai demokraták minden nap arról beszélnek, hogy Donald Trump nem mond igazat, és nem fordulhat elő választási csalás az USÁ-ban, most mindez megdőlni látszik – főként akkor, ha az alábbi eset nem egyedi. Az USA Today szerint erre alapos a gyanú. Michiganben simán leszavazott a választáson egy amerikai állampolgársággal nem rendelkező kínai diák, aki csak véletlenül bukott le, és a szavazatát nem érvénytelenítik – írta meg az Origo.

Minden gond nélkül regisztrált, majd szavazott is a Michigani Egyetem egyik 19 éves hallgatója az amerikai elnökválasztáson. Csakhogy az illető kínai, és nem amerikai állampolgár.

Az eset nem csak emiatt okozhat széleskörű felháborodást az Egyesült Államokban, hanem amiatt is, hogy a szavazatot már elkönyvelték, így azt már nem fogják érvényteleníteni. Ráadásul csak azért derült ki az eset, mert miután szavazott, vissza akarta kérni a szavazólapot.

Michigan az elnökválasztás egyik kulcsfontosságú állama, ahol minden szavazat számít: a republikánus Donald Trump 2016-ban kevesebb, mint 11.000 szavazattal nyerte meg az államot, a 2020-as választáson pedig hajnali fél háromkor, amikor Trump már győztesnek tűnt, hirtelen előkerült 123 ezer szavazat, és mindegyik Bidené volt.

A verseny várhatóan ezúttal is szoros lesz – főleg, ha ami történt, nem elszigetelt eset.

A Michigani Egyetemen egyébként – ahol a törvénytelenül szavazó kínai diák tanul – a 2023-as őszi szemeszterben 12.720külföldi hallgató, ösztöndíjas, oktató és alkalmazott volt.

„Ennyit arról, hogy a demokraták azt állítják: ilyesmi nem fordulhat elő” – olvasható az idézett lap cikkében.

Írta a Magyar Hírlap