Hat perccel azután, hogy Donald Trump amerikai elnökjelölt a Pennsylvania állambeli Butler közelében tartott kampányrendezvényen július 13-án megkezdte a beszédét, több lövést is leadtak rá, az egyik lövedék pedig az elnökjelölt fülét súrolta. Mint később kiderült, a merényletet az egyik épület tetejéről követte el a gyanúsított. A támadásban egy ember meghalt, ketten megsebesültek. A rendezvényi helyszínt biztosító mesterlövészek azonnal reagáltak, és lelőtték az elkövetőt. A rendőrség azonosította a 20 éves merénylőt Thomas Matthew Crooks néven.
A napokban került nyilvánosságra egy rendőrségi testkamerás felvétel is, amely a merénylet előtti pillanatokat rögzítette.
A felvételekből kiderül, hogy a rendőrök egy része azt hitte, hogy biztosítva van a tető. Az egyik rendőrtiszt pedig arról beszélt, hogy napokkal korábban szólt a titkosszolgálatnak, hogy biztosítsák az épületet, ahonnan a merénylet történt.
Objektum doboz
Írta a Magyar Hírlap