Nagy Áron
2024. november 6. szerda. 1:09
Frissítve: 2024. november 6. 1:51
Az első előrejelzések szerint Trump nyeri Indianát és Kentuckyt, Harris pedig Vermontot – ez szinte biztosra vehető. Virginia, Georgia és Florida szintén pirosodik (a republikánus párt színe). Az AP számításai szerint eddig 3 elektori szavazata van Kamala Harris-nak és 19 Donald Trumpnak. A győzelemhez legalább 270-re van szükség.
Érdemes megjegyezni, november 5-én nemcsak elnököt választanak az amerikaiak. Az is eldől, milyen összetételű kongresszussal kell majd kormányoznia az USA leendő vezetőjének. A demokratáknak jelen állás szerint minden esélyük megvan rá, hogy megtartsák a 100 tagú szenátust. És visszaszerezhetik a képviselőházi többségüket is.
Apró érdekesség, a Project FiveThirtyEight számtalan adat felhasználásával ezerszer szimulálta az elnökválasztást. Az eredmény: Harris – 503 győzelem; Trump 495 győzelem; és két döntetlen.
Virginia nagyjából fél órával az urnazárás után pirosról kékre váltott (a demokraták színe), és New Hampshire-ből is elkezdtek csorogni az adatok. Az észak-keleti állam mondhatni szokásosan a demokratáké lesz valószínűleg. Trump viszont behúzta Indianát és Nyugat-Virginiát.
Apró érdekesség: a világ talán legnagyobb „eredményjelző-táblája” jelenleg a New York-i Empire State Building. A legendás toronyházat a választások alkalmából piros, fehér és kék színekkel világították ki. Ha pedig a 7 ingadozó állam valamelyikében Kala Harris fut be, kék, ha Donald Trump, akkor piros lesz öt percig.
Objektum doboz
Eltelt háromnegyed óra, és jelen állás szerint Donald Trump Indiana, Ohio, Kentucky, Nyugat-Virginia, Giorgia és Florida elektorainak szavazataira számíthat. Kamala Harrisé lehet Észak-Karolina, Virginia, Vermont és New-Hampshire. Ebből viszont nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Egyfelől csak négy állam eredményeit tekintik még biztosnak, másfelől ezek az eredmények Giorgia kivételével megfelelnének a 2020-asnak, amikor Joe Biden nyert.
Írta a Magyar Hírlap