MH/MTI
2024. július 7. vasárnap. 6:38
A megismételt szavazások a helyi önkormányzati választáson mintegy tízezer, a nemzetiségi választásokon pedig csaknem hétszáz választópolgárt érintenek, őket a helyi választási irodák a helyben szokásos módon tájékoztatták arról, hogy meg kell ismételni a négy héttel ezelőtti voksolást.
A Somogy vármegyei Nemesdéden, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Penészleken és a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Szegiben az egész településen megismétlik a polgármester-választást. A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Ópályiban a 2. számú szavazókörben, a Pest vármegyei Nagytarcsán a 4. számú szavazókörben és a Bács-Kiskun vármegyei Kalocsa 10. és 11. számú szavazókörében ismétlik meg a polgármester-választást.
A Somogy vármegyei Fonyódon az egyéni listás választást ismétlik meg, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Ófehértón és Nagykállóban pedig a roma települési nemzetiségi választást.
Ugyanazok a jelöltek szerepelnek a megismételt szavazáson a szavazólapon, akik a négy héttel ezelőtti voksoláson, azzal, hogy a jelöltségről július 6-án, szombaton 16 óráig lemondhatnak.
A megismételt szavazások névjegyzékében is ugyanazok szerepelnek, kiegészülve azokkal, akik július 7-éig váltak nagykorúvá vagy a névjegyzék pénteki lezárásáig választójogot szereztek. Nincsenek a szavazóköri névjegyzékben azok, akik a június 9-ei szavazás után létesítettek lakcímet a szavazókörben.
Aki még nem igényelt mozgóurnát, vasárnap délig megteheti: a kérelem benyújtható online, ügyfélkapus azonosítással, vagy el lehet juttatni a kérelmet a szavazatszámláló bizottsághoz írásbeli meghatalmazással rendelkező meghatalmazottal, valamint kézbesítővel, például futárral vagy hozzátartozóval.
Szavazni reggel 6 és este 7 óra között lehet, ugyanazokban a szavazókörökben, a személyazonosság és lakcím igazolása után. Az érintett 20 szavazókörben a szavazás megkezdése előtt a szavazatszámláló bizottságok az első választó jelenlétében zárják majd le az urnákat.
A voksolás ideje alatt nincs általános kampánycsend, de a szavazókörnek helyet adó épület bejáratától számított 150 méteren belül, közterületen nem lehet semmilyen kampánytevékenységet folytatni. A választási eljárási törvényben meghatározott területi korlátozás azonban nem vonatkozik a 150 méteren belüli magánterületekre.
A választási szervek tagjai a szavazás napján nem viselhetnek a ruházatukon jelöltet, jelölőszervezetet népszerűsítő, hozzájuk köthető szimbólumokat a választási szervek hivatalos helyiségeiben, különösen a szavazóhelyiségben. A szavazás napján választási gyűlést nem lehet tartani.
A szavazókörök zárása után a szavazatszámláló bizottság összeszámlálja az urnákban lévő szavazólapokat, a szavazatszámlálás eredményéről jegyzőkönyvet állítanak ki, illetve tájékoztatják a helyi választási irodát az eredményről. A helyi választási irodák munkatársai rögzítik ezeket az adatokat a Nemzeti Választási Rendszerben. Az előzetes eredményadatok szavazóköri bontásban is megjelennek a Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldalán, a www.valasztas.hu-n.
A megismételt szavazásokat követően a választás települési szintű eredményeit a helyi választási bizottságok állapítják meg a szavazóköri jegyzőkönyvek alapján, várhatóan hétfőn.
Öt évvel ezelőtt tíz településen kellett a szavazást megismételni, 2014-ben 11, 2010-ben 18, 2006-ban pedig 13 településen.
Írta a Magyar Hírlap