Sütő-Nagy Zsolt
2024. július 1. hétfő. 14:54

Az elképzelések szerint az Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, Andrej Babis, a cseh ANO elnöke és Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt elnöke által létrehozott Patrióták Európáért pártszövetséghez csatlakozó pártok az Európai Parlamentben önálló képviselőcsoportot hoznak létre. Az alapítók tervei szerint rövid időn belül a legnagyobb jobboldali EP-frakcióvá válnának.

Ennek jele, hogy André Ventura, a portugál Chega elnöke bejelentette: része kíván lenni a szuverenista erők összefogásának.

– Aligha lesz probléma, hogy az Európai Parlament előírásainak megfelelő frakciólétszámot teljesítse az új pártszövetség – jelentette ki Kiszelly Zoltán. – A maximális terv, az európai realista erők egyesítése azonban nem lesz egyszerű feladat, hiszen Marine Le Pennek és Giorgia Meloninak a saját meghatározó szerepük a legfontosabb, aligha képzelhető el, hogy beálljanak egy ilyen pártszövetségbe. Az új szerveződés nem az Európai Parlamentben, hanem az Európai Tanácsban lehet igazán erős, hiszen Orbán Viktor mellett az egyik lehetséges csatlakozó, Robert Fico már miniszterelnök, az őszi osztrák választásokat követően a várhatóan győztes Szabadságpárt is kancellárt adhat, így ők hárman komoly súlyt jelenthetnek majd az Európai Tanácsban.

Hatalmas a találgatás a szóba jöhető többi párt csatlakozása kapcsán, ám az elemző szerint nem olyan egyértelmű a kép, mint az elsőre látszik.

– A lengyel PiS esetében például azért nem célszerű a csatlakozás, mert otthon azonnal rásütnék, hogy oroszbarát szövetséghez csatlakozik, ez pedig komoly népszerűségvesztéssel járna együtt. Az olasz Liga csatlakozása valószínűsíthető, hiszen Meloni magához vonzotta Salvini szavazóit, a spanyol Vox is felvetődhet, ám a Geert Wilders vezette holland Szabadságpárt helyzete nem ilyen egyértelmű. A szlovén Janez Jansa ugyan Orbán Viktorral szimpatizál, de a Szlovén Demokrata Pártnak a néppárti frakcióban kedvezőbb a helyzete. Sok párt jöhetne szóba a csatlakozás kapcsán, de más szempontok közbeszólhatnak. A jelenlegi helyzetben a Néppárt folytathatja a csiki-csukit, hol balra, máskor jobbra kacsintgatva; különösen akkor, ha négy jobboldali pártcsalád lesz, hiszen az Identitás és Demokrácia-frakció, valamint az Európai Konzervatívok és Reformisták mellett az új pártszövetség és az AfD által létrehozandó szervezet is önálló frakciót alakíthat – szögezte le Kiszelly Zoltán.

A héten azonban minden kérdés eldőlhet, hiszen július 4. a képviselőcsoportok regisztrációjának határideje, addig kiderül, mekkorára nőhet a Patrióták Európáért-csoport.

Magyar hírlap