A 2024-es év egyik legjelentősebb közéleti-politikai eseménye lesz hazánkban a június 9-i önkormányzati és EP-választás. Az önkormányzati választás kampánya már megindult, különösen Budapesten, ahol elsősorban a főpolgármester-választás ügye borzolja máris a kedélyeket. Karácsony Gergely megadta az alaphangot, a szokásos áldozati pózába vágta magát, és kijelentette, hogy ellene gyűlöletcunami fog indulni. Karácsony téved, csetlés-botlásait, tehetetlenségét, végzetes hamisságát, a felelősségvállalás teljes hiányát látva inkább szánakozás és az alkalmatlansága miatti lenézés irányul feléje. A gyűlöletcunami helyett pedig valóságcunamit kell rázúdítani!
Utólagos elemzések szerint öt évvel ezelőtt a Soros-hálózat polipszerűen működő NGO-i által jól megszervezett, itt lakóhellyel bíró külföldiek szavazatai döntötték el azt, hogy a sikeres Tarlós-korszak véget érjen. Helyébe az egyszázalékos támogatottsággal sem bíró Párbeszéd jelöltjeként – széles körű balliberális összefogás mellett – elkezdődött Karácsony és maffiaszerűen működő hálózatának a regnálása, de csupán a szűken vett fővárosi önkormányzatban, amit a balos összefogás Gyurcsány vezetésével csak prédának tekint. Ugyanakkor Budapesten nemigen jelent meg ez a díszes társaság, vagy ahol megjelent, ott szégyen és bukás kísérte működésüket.
Minden, nagy nehézségek árán megvalósult fejlesztése az elődje, Tarlós István által jól előkészített volt. Elég, ha a Lánchíd kálváriájára gondolunk, ami később készült el, drágább lett, alacsonyabb műszaki tartalommal, ráadásul az autósokat kitiltották a hídról egy álságos, illegitim, azaz semmilyen jelentőséggel (pláne nem kötelező érvénnyel bíró) „lakógyűlésre” hivatkozva. Említhetjük a Blaha Lujza teret, ami szintén többe került, mint a már megállapodás előtt álló beruházás, szintén később készült el, a budapestiek szeme láttára botrányos körülmények között, szintén csökkentett műszaki tartalommal. Az aluljáró pedig maradt a csövesek tanyája.
Ugyanakkor Budapestet, a nemzet fővárosát a nemzet polgári-konzervatív kormánya fejleszti mind intézményeiben, mind építészetében. Elég, ha a számtalan nemzetközi díjat nyert Liget Budapest projektet említjük, benne a megújult Szépművészeti Múzeummal (most éppen a Renoir-kiállítást megtekintő százezrekkel), a csodálatos Magyar Zene Házával, a szenzációs Néprajzi Múzeummal, a megújuló Városligettel, benne például a Nagyjátszótérrel. Karácsony mindezt meg akarta akadályozni, mindent megtett azért, hogy ezek a – nemcsak a budapestiek, hanem az egész ország, sőt az ideérkező nagy számú külföldi számára is – hihetetlenül vonzó Liget Budapest projekt ne valósuljon meg. Nem sikerült neki…
Budapest ebben az öt évben kettészakadt. Van egy valójában törpe kisebbség (mert a rájuk szavazók lelkük mélyén már belátták a tévedésüket), amely csak az önkormányzatra, az ország leggazdagabb városának költségvetésére tette rá a kezét, és igyekszik a lehető legtöbbet kisajtolni belőle. Pont úgy, mint a török időkben a szpáhibirtokoknál: gyorsan kell elvenni belőle mindent, mert hátha nem lesz majd holnap az övék (persze most sem az övék, csak azt hiszik). A bel- és külföldi tanácsadók, a legkülönbözőbb élősködők hada (élén a Mártha Imre nevű playboy-jal), a dollárbaloldal gátlástalanul osztogat és fosztogat, mint az átkosbeli viccben – csak ott az osztogatást helyesbítik fosztogatásra, itt viszont mindkettőt együtt, szimultán gyakorolják.
És vannak a budapestiek, akik közül még azok is, akik hittek a balliberálisoknak (hátha majd jobban csinálják, és nekik is kedvezni fognak – hogy hogyan, arról nem volt persze fogalmuk…), kaptak egy elhanyagolt fővárost, élhetetlen lakókörnyezetet, hajléktalantanyákat mindenütt, eltakarítatlan szemetet, piszkot, gondozatlanságot, gazos (bocsánat, méhlegelős), használhatatlan parkokat, értelmetlen, előkészítetlen biciklisávokat, árvíz idején magukra hagyott Római-partiakat… És állandó kormányra mutogatást, holott a nemzeti kormány tette, teszi a dolgát. Ha kell, kivonja a fővárosi önkormányzat hatóköréből a fejlesztéseit, így kívánva megelőzni az aláaknásítást, a városligeti „koszlidércek” tüntetéseit, a szabotázsakciókat.
Amiért Budapest mindennek ellenére a világ egyik legszebb városa (most éppen a hetedik helyen áll a brit Online Mortgage Advisor tudományos elemzése szerint, megelőzve Bécset, Milánót, Párizst, Firenzét, Berlint, Strasbourgot), az mind a budapestiek évszázados alkotó géniuszának, feltétlen városszeretetének, és a jelenben a polgári kormány erőfeszítéseinek, következetes és sikeres fejlesztéspolitikájának köszönhető. Budapest a Kárpát-medence és a középső Európa egésze számára a tágan értelmezett kultúra egyik legfontosabb fellegvára volt a múltban, és az ma is. Fejlődik annak minden szegmensében, mert rendkívüli szellemi-fizikai, épített teljesítmények fűződnek a négyszer kétharmados kormányhoz csak az elmúlt tíz-tizenöt évben. Ebben a Karácsony-éra nem volt partner, csak akadályozó tényező.
A 2019-et, a gyászos Karácsony-korszakot megelőzően tisztább, rendezettebb, élhetőbb volt a város, köszönhetően annak, hogy egy irányba húzott – mindennemű vita ellenére, vagy azoknak is köszönhetően – a nemzeti kormány és a szintén polgári-konzervatív érzelmű fővárosi vezetés, élén Tarlós István főpolgármesterrel. Ez nemcsak elmúlt a lassan magunk mögött hagyott öt évben, egy rossz emlékű városvezetés jóvoltából, azaz inkább „rosszvoltából”, de a 2023-ban 150 éves Budapest egyik legrosszabb időszakát hagyjuk magunk mögött. Feltehetjük a kérdést, néhány gúnynak és a város kicsúfolásának ható közterületi performanszon kívül mit kapott erre a nevezetes születésnapra Budapest és a budapestiek Karácsonytól és a dollárbaloldaltól?
2019-ben a Valóság elhagyott minket, ahogyan Cseh Tamás örökbecsű dalában halljuk: „Elutazott tőlünk családunk egyik tagja, / akit oly hőn szerettünk, / egy Valóság nevű nagybátyám. / Sajnos már nincsen velünk, / levelet ír csak nekünk.” A levél nehezen érkezik, viszontagságos az útja, de néhány hónappal a választás előtt nagy szerencsénkre már a kezünkben van. A párhuzamok felfedezése érdekében érdemes a dal folytatását – a jellegzetes recitatív énekstílussal együtt – felidézni: mi áll a nagybátyánk levelében? „S felhasználva az alkalmat, / felhívom a család tagjainak / becses figyelmét / a szükséges óvatosságra. / Mert adódhatnak bajok, / most, hogy én távol vagyok.”
A minden ízében áthallásos dal konkrétan adaptálható Budapestre is. A szükséges óvatosságra való figyelmeztetés helyénvaló: ne engedjük újból becsapni magunkat. A tapasztalatainkból induljunk ki: milyen állapotba került szeretett városunk, mit látunk magunk körül? A következő mondatban írja Valóság nagybátyánk azt, hogy „mert adódhatnak bajok, most hogy én távol vagyok”. A baj megtörtént – nem voltunk elegen a szavazóurnáknál, nem küldtünk elég delegáltat a szavazókörökbe a turpisságok elkerülése érdekében, nem voltunk jelen a lakókörnyezetünkben eléggé, hogy kiszűrhessük az ipari méretű csalásokat (lásd a külföldiek tömeges szavazását).
A dal utolsó strófája sajátos katarzis: „És ezzel zárom is soraim, / ölelek, csókolok mindenkit, / s maradok tisztelettel, Valóság. / S családunk sír meg nevet, / olvasván ezt a nevet.” Valóban: kicsit sírjunk előbb, mert az elkeserítő valósággal való szembesülés először sírásra késztet, de ez meg is acélozza az erőinket. És bízunk abban, hogy „Valóság nagybátyánk” segítségével június 9-e után nem a fogainkat fogjuk csikorgatni, mert nem hallgattunk, nem figyeltünk eléggé a Valóságra. Mi, budapestiek, egy nagy családként a világnézeteinket erre az egy napra félretesszük, belátva, hogy Budapest megérdemli ezt a felülemelkedést. Akkor nevetés, sőt kacagás lesz Budapesten, és a Valóságot nem fogjuk többé elengedni… Velünk marad!
A szerző építész, volt országgyűlési képviselő
Írta a Magyar Hírlap
