– Meglepetés az eredmény? Donald Trump magabiztos győzelme?
– Figyelembe véve, azt, amiről a múltkor is beszéltünk, nem. Akkor szóba került, hogy a fogadóirodák kevesebb pénzt fizettek Trumpra, és ennek kapcsán megállapítottuk, hogy mivel ők szeretnek pénzt keresni – és a bukmékerek értelemszerűen nem egy tanulmány vagy elemzés elkészítésével keresnek pénzt –, ezért minden számításba vehető körülményt figyelembe vesznek az oddsok beállításánál, azaz a republikánus jelölt győzelme volt valószínűbb. A közvélemény-kutatókról pedig tudható volt, hogy rendre alulmérték Trumpot. És most is ez történt. Ehhez persze hozzátehetjük, hogy a közvélemény-kutatások bevallottan plusz-mínusz 2,5 százalékos hibahatárral dolgoznak, a két jelölt között pedig az országos szavazatok számát tekintve négy-öt százalék közötti a különbség, amely módszertanilag nem egy súlyos tévedés. Politikailag viszont mindenképpen újabb elgondolkodtató hiba.
Viszont ami sokakat meglepett az elnyert elektori szavazatok száma, ebből a szempontból Trump földcsuszamlásszerű győzelmet aratott, de ez az amerikai választási rendszer sajátosságaiból is következik.
– Bizonyos körökben nagy várakozások és remények fűződnek Donald Trump megválasztásához, viszont a hírre gyengült az euró és a forint, estek egy nagyot az európai ipari részvények – különösen a német autógyártók papírjai reagáltak érzékenyen. Mit árazott be a piac, és mennyire alapos a félelem?
– A piac valójában abból indult ki, hogy az Európai Unió vezetői és az Európai Bizottság hogyan fog reagálni a hírre. Ők arra készülnek, hogy nem lesz felhőtlen kapcsolat Brüsszel és Washington között, és január 20., az új elnök beiktatása után például gazdasági területen, sok lesz a vita. Fontos azonban kiemelni, hogy Kamala Harris győzelme esetén valószínűleg csak a hangnem lett volna más, de ő is az amerikai érdekeket tette volna első helyre. A részletektől eltekintve a döntő különbség, hogy Donald Trump ezt egyértelműen kimondta: az amerikai gazdaság sikeréért dolgozik, és nem érdekli, hogy ezzel közvetve milyen gazdasági károkat okoz Európának. Természetesen az amerikai gazdaság bizonyos mértékű egymásrautaltságban él az európaival. Tehát hosszú távon nem az az érdeke az Egyesült Államoknak, hogy az Európai Unió összeomoljon, viszont konkrét ügyekben, mint amilyen az elektromos autók gyártása vagy a zöldenergia és a zöldátállás kapcsolódó kérdései és az energetika, nehezebb az EU szempontjából megnyugtató kompromisszumot elképzelni. De még egyszer: ez nem újdonság. Ez eddig is így történt függetlenül attól, hogy demokrata vagy republikánus lakója volt-e a Fehér Háznak. Joe Biden volt az, aki egy olyan törvénycsomagot fogadott el, amelyben kifejezetten az amerikai elektromos autógyártókat hozta pozícióba az európai versenytársakkal szemben azon keresztül, hogy hatalmas adókedvezményt adott nekik. Ez egy olyan, bújtatott állami támogatás, amellyel az Európai Unió nem tud versenyezni. Ezzel tehát az európai gyártók automatikusan versenyhátrányba kerültek. Szóval a változás csak abban áll, hogy Donald Trump kimondja, amit a demokraták szívélyes hangvételű közleményekkel igyekeztek elleplezni.
– Nekem erről Japán és az Egyesült Államok viszonya jut az eszembe: a ’80-as években a Reagan-adminisztráció is a kereskedelmi deficitre panaszkodott, és az amerikai ipar védelmére hivatkozva gyakorolt nyomást Japánra, amelynek akkora gazdasági összeomlás lett az eredménye, amely máig érezteti a hatását. Japánban az elmúlt bő harminc évet az „elveszett generáció” névvel illetik. Persze az EU talán jobb helyzetben van, pontosabban több a lehetősége arra, hogy a kiszolgáltatottságán enyhítsen…
– Igen, azonban fontos hangsúlyozni, hogy az Európai Unió ebből megerősödve is kijöhetne. Ha megvan hozzá a közös akarat, és ezért hajlandó mindenki tenni is, akkor a saját lábára tudna állni. Ugyanakkor az is fontos, hogy az európai vezetés ne állítson csapdát saját magának: óriási hiba lenne, ha azért, mert egyeseknek a személyes viszonya ellenséges lesz az Amerikai Egyesült Államok elnökével, az EU meg sem próbálna együttműködni. Egyébként ami Japánnal történt, az a relatív előnyök elméletének egy klasszikus példája. Az Egyesült Államok nem azt nézte, hogy a bilaterális kapcsolatoknak köszönhetően az amerikai gazdaság is növekedett, hanem azt, hogy Japán relatíve nagyobb ütemben, mint Amerika. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy Japán gazdasági versenytárs, aki különösen technológiai téren tett szert előnyre, és ezt a hátrányt Amerikának minden eszközzel le kell dolgoznia, amelybe beletartozott a „versenytárs” visszahúzása is. A helyzet valóban hasonló, most sem az abszolút előnyöket nézi az amerikai vezetés, amely egy klasszikus realista külpolitikát folytat. Ez különösen jellemző a trumpi külpolitikára, amelyet tranzakcionalista külpolitikának is neveznek. Ezt a hozzáállást azzal szokták magyarázni, hogy Donald Trump az üzleti életből jött.
– Visszatérve a választásokra, biztos sokakban megmaradtak a képek a bedeszkázott üzletekről, a készenlétben álló rohamrendőrökről és arról, hogy a Fehér Háznál még a kordonokat is kordonnal védték… Az, hogy Trump megkérdőjelezhetetlen győzelmet aratott, változtat valamit a polgárháborús hangulaton? Vagy az USA társadalma tartósan ketté szétszakadt?
– Ezt mutatta a sajtó, de azért azok, akik ott élnek, akik ott voltak a helyszínen – ők nem ezt tapasztalták. Nyilván volt és van is feszültség a két tábor között, de semmi jele valami nagyon–nagyon súlyos, kipattanóban lévő konfliktusnak. Egyébként úgy gondolom, hogy az amerikai társadalomnak egy olyan vezetőre van szüksége, aki képes az amúgy valóban létező és mélyülő árkot betemetni; aki képes összefogni a nemzetet. Ebből a szempontból érdemes kiemelni, hogy amikor Donald Trump arról beszél, hogy „America First!”, ő minden amerikai állampolgárra gondol. Az más kérdés, hogy ezt a stílusa miatt sokaknak – a demokratáknak, akik most úgy érzik, vesztettek – nagyon nehéz lesz beadagolni.
– A demokratákon belül azonnal el is kezdődött a bűnbakkeresés, és a mutogatás Joe Bidenre. Volt, aki felvetette, hogy ha Biden nem ragaszkodik az újrázáshoz, akkor nem is biztos, hogy Harris lett volna a jelölt, és más indulóval simán nyertek volna… Más pedig azt hangoztatta, hogy Bidennek vállalnia kell a felelősséget. Hogyan? Dobja be a törölközőt, és álljon félre most azonnal?
– Nem, az értelmetlen lenne. Valószínűleg arra gondoltak a nyilatkozók, és ebben igazuk is van, hogy a demokrata pártcsoport vezetőinek el kell gondolkodniuk azon, hogy mi vezetett ide, és kinek-kinek személy szerint milyen szerepe volt a kudarcban. Az első elemzések összecsengenek a tekintetben, hogy Kamala Harris vesztét az okozta, hogy nem tudott eléggé eltávolodni a saját főnökétől.
Nem tudta hitelesen képviselni a változást, de ez valahol érhető, hiszen a mostani „munkája” miatt nem tehette meg, hogy Joe Bident ostorozza, és az elmúlt négy év hibáiról beszéljen. Erre mindennél jobban rámutatott egy interjú, amelyben az egyébként baráti sajtó végig „alákérdező” munkatársa feltette neki azt a kérdést, hogy mi az, amit Bidenhez képest máshogy csinálna. És ő azt mondta, hogy nem jut eszébe most semmi. Ez volt az a töréspont és hiba, amelybe a Trump-kampány hatékonyan belekapaszkodott és nem eresztett el.
De hogy a pozitív dolgokról is beszéljünk: a Trump-kampány nagyon fegyelmezett volt az elejétől a végéig. Az egyedüli kivétel persze maga az elnökjelölt volt. És ezt nem viccből mondom. A csapata az előre saját maguk által megalkotott forgatókönyvet követte, nem lehetett hallani belső csatározásokról, nem volt olyan, hogy valakit ki kellett rúgni, le kellett váltani, vagy valamilyen botrányba keveredett. Ezek megtörténtek ’16– ban és ’20– ban is. Viszont Donald Trump annak ellenére, hogy sokan – nem elsősorban a stábjából, inkább a pártból és annak holdudvarából – azt tanácsolták neki: legyen kevésbé Trump – ő az maradt, hozta a formáját. Nem akart, de nem is tudott volna más lenni.
És szerintem ez a sikerének a titka: azzal, hogy önmagát adta, nem tette kockára a hitelességet. És bármilyen botrányos dolgok jelentek meg róla, vagy hogy elítélte a bíróság, azzal, amivel kampányolt, annak az üzenete mindennél erősebb volt.
Azokról a kérdésekről beszélt végig, amelyekre az amerikai társadalom a leginkább kíváncsi. Például a gazdaság helyreállításáról és az infláció letöréséről, vagy arról, hogy kidobja az illegális migránsokat az országból.
Nyilván az, ahogyan ezekről a problémákról beszélt, sokak számára taszító, de mindenki érzi, hogy ezek valós problémák. És mi az, amit mindenki szeretne? Hogy legyen biztonság; hogy stabilitás legyen; hogy béke legyen, és így tovább. Joe Biden és utána Kamala Harris nem volt képes megfogalmazni egy világos, pozitív programot, ezért ’16 után Trump újra az elégedetlenséget kihasználva szerezte meg a Fehér Házat.
– Ez talán a demokraták által erőltetett identitáspolitika korlátaira is felhívja a figyelmet. A progresszívek olyan absztrakt csoportokra bontották a társadalmat, mint a nők, a feketék vagy az LMBTQ-emberek, és ennek megfelelően az üzeneteiket is így fogalmazták meg. Csakhogy azok számára, akiknek – mondjuk – gazdasági nehézségeik vannak, egyáltalán nem biztos, hogy a rasszizmus elleni harc vagy a reprodukciós és a transzjogok a legfontosabb kérdések az életükben.
– Persze, de a lényeg mégis az, hogy Donald Trump hiteles volt, hiszen ő elnökként is azt az irányt követte, amelyet a kampányban kijelölt. Most azt ígérte, hogy újra ezt fogja tenni, és az amerikaiak többsége ezt elhitte, hiszen egyszer már bizonyított.
– Donald Trumpnak volt egy olyan ígérete, hogy 24 órán belül békét teremt Ukrajnában. Ezt később úgy módosította, hogy már a beiktatása előtt a béketeremtésen fog dolgozni. A 24 óra eltelt, a beiktatásáig viszont van még bő két hónap. Milyen lehetőségei vannak? Tető alá hozhat valamit?
– Először is maga az eredmény akkor válik hivatalossá – mondjuk decemberben – amikor az elektorok leadják a szavazataikat, és a kongresszus – januárban – kihirdeti, hogy Donald Trump győzött. Ebben az átmeneti időszakban a leendő elnök stábja már ott lesz a különböző minisztériumokban, és párban fog dolgozni Joe Biden hivatalnokaival, így mindenbe bele fognak látni, és elő tudnak készíteni bizonyos ügyeket. De olyan nem lesz, hogy Donald Trump hivatalosan elutazik valahová, és megold valamit az Egyesült Államok nevében. Az utódja beiktatásáig még Joe Biden az elnök.
Írta a Magyar Hírlap
