A gyűlést „A határok védelme nem bűn” szlogennel hirdették meg, utalva arra, hogy a párt elnöke ellen büntetőeljárás folyik, amiért belügyminiszterként megakadályozta a migránshajók kikötését.

Mint már idéztük, a lap szerint Orbán Viktor volt a rendezvény legjobban várt vendége, aki szerint a Salvini elleni per „a baloldal szégyene”: sőt, „egész Európa szégyene”. A miniszterelnök-helyettes „tiszteletet érdemel”, nem pedig azt, hogy meghurcolják – tette hozzá a kormányfő.

Orbán Viktor szerint Magyarország megmutatta, hogy „az európai hazafiak sokkal jobban tudnak kormányozni, mint a nemzetközi baloldal”, amelyet Magyarországon „ötször legyőztek”. És Magyarországról jön a lecke a migránsok kezeléséről: „Aki engedély nélkül lépi át a határainkat, azt letartóztatják, és ha meg akarja kapni (a menekültstátuszt – a szerk.), akkor az országon kívül kell várakoznia”.

A Pontidában felállított színpadon olyan miniszterek is ott voltak, mint Alessandra Locatelli és Giuseppe Valditara. Megjelentek a rendezvényen a párt ismert képviselői, a képviselőházi, a szenátusi és az európai parlamenti képviselőcsoportok vezetői.

Utóbbi, Paolo Borchia, rámutatott: a miniszterelnök-helyettes ellen indított büntetőeljárás „szégyenletes”, és leszögezte: „A Patrióták az egyetlen alternatíva és az utolsó remény Európában: vagy mi változtatunk, vagy az EU megy a lefolyóba”.

Magyar hírlap