MH
2024. július 2. kedd. 17:10

A Santiago Abascal vezette párt ráadásul nem tartja kizártnak azt sem, hogy a jövőben csatlakozik a csoporthoz.

Ebben szerepet játszhat, hogy a Vox teljes mértékben azonosulni tud annak célkitűzéseivel, így például az illegális migráció elleni küzdelemmel és a határok, valamint a nemzeti szuverenitás védelmével, amiért ők maguk is szüntelenül dolgoznak Spanyolországban. Ugyanakkor ezek megegyeznek a Vox által az európai parlamenti választási kampány során kifejtett legfontosabb célokkal is.

José Antonio Fúster a párt szóvivője hétfőn egy sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy a csoportnak közös célok megvalósításán kell dolgoznia, mivel a részt vevő pártok egymás szövetségesei.

Azt is mondta, hogy ennek a partnerségnek nem feltétlenül kell parlamentárisnak lennie, hanem inkább politikainak, végül pedig hozzátette, hogy mindenképpen együtt fognak dolgozni valamilyen formában a magyar miniszterelnök által létrehozott pártszövetséggel.

A Vox évek óta elkötelezett Orbán Viktor politikája mellett. Santiago Abascal többször hangsúlyozta már, hogy csodálja a magyar kormány munkáját, és Magyarország példáját szeretné követni Spanyolországban.

A legtöbbször azt méltatja, ahogyan a miniszterelnök példát mutatott a határvédelem kapcsán Brüsszel kényszerítő progresszív politikája ellenére is, és szerinte minden európai országnak hasonlóképpen kellene cselekednie.

Magyar hírlap