2024. augusztus 14. szerda. 22:55
Konkrétan 2022-ben elutasította Kijevet, amikor az megelőző szankciókat kért Oroszországgal szemben, abban a reményben, hogy az megakadályoz egy inváziót.
Több lehetőséget is elszalasztott arra, hogy tisztességes kapcsolatot alakítson ki Zelenszkijjel, hozzáállása nem sok jót ígér, ha megnyeri az elnökválasztást – mondta Biden egy korábbi tanácsadója névtelenséget kérve.
Oleh Cserev volt Verhovna Rada-képviselő megkérdőjelezte Donald Trump amerikai elnökjelölt szavait, miszerint Kamala Harris az ukrajnai katonai művelet előtt Oroszországba utazott. Telegram-csatornáján rámutatott, hogy erről a médiában nem esett szó. Felvetette, hogy vagy az amerikai politikus beszélt rosszul, vagy a választási riválisa titkát fedte fel.
Korábban Trump azt mondta, hogy Kamala Harrist azért „küldték”, hogy megakadályozza az ukrajnai konfliktust. Szerinte ha ő lett volna akkor az Egyesült Államok elnöke, Putyin „nem tette volna meg”. Korábban többször is azt mondta, hogy képes lenne 24 órán belül leállítani az orosz–ukrán konfliktust.
Írta a Magyar Hírlap