MH/MTI
2024. június 30. vasárnap. 11:32
Frissítve: 2024. június 30. 11:42
Orbán Viktor a Bécsben tartott sajtókonferencián azt mondta: 1989-ben elkezdődött az európai politikának egy korszaka, amikor leomlott a berlini fal, és ez a korszak a mostani európai parlamenti döntéssel lezárult.
A kormányfő úgy fogalmazott: az új korszak első, döntő jelentőségű pillanata az új európai politikai frakció létrejötte, amely meg fogja változtatni az európai politikát.
Új szövetség jött létre Európában három párt részvételével. Ez hazafias erőkből formálódik, és alapítói vezető szerepet játszanak országaikban. Más pártokat is várunk, hogy közösen, egyesült erővel biztosítsuk Európa jövőjét – mondta Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke a sajtótájékoztatón.
A három politikus közös nyilatkozatot írt alá Patrióta kiáltvány az európai jövőért címmel.
„Az Európai Parlament július 16-i strasbourgi alakuló ülésén bemutatjuk a csoportot, amely három pártból és azok képviselőiből áll, és amely politikai korszakváltást kíván indítani Európában” – közölte Herbert Kickl.
Mint hangsúlyozta, az új reformmozgalom számára Ausztria, Magyarország és Csehország erős magot képez Európa közepén.
Az FPÖ elnöke kifejtette: fel akarják élénkíteni Európa pluralista jellegét és gondoskodni akarnak arról, hogy az EU nemzetei megőrizhessék sajátosságaikat.
„Nem fogjuk tétlenül nézni egy európai szuperállam kialakulását, amelyben a szuverenitás és az egyes államok önrendelkezése csak üres frázis. Mi olyan Európát akarunk, amely ismét büszkén, értéktudatosan, hagyományokkal és sokszínűséggel mutatkozik és fejlődik” – jelentette ki az FPÖ elnöke.
Az európai jobboldali pártok újonnan alakuló frakciójában olyan programot kell létrehoznunk, amilyet választóinknak megígértünk – jelentette ki a korábbi cseh kormányfő.
Andrej Babis azt mondta: céljuk egy olyan Európa, amely tiszteletben tartja tagállamai szuverenitását, szigorúan védi a külső határokat és támogatja a fenntartható és igazságos környezetvédelmi politikát.
Az együttműködés nyitott minden hasonlóan gondolkodó párt és egyén előtt – hangsúlyozta a politikus, akinek korábbi pénzügyminiszteri és miniszterelnöki munkáját Orbán Viktor is méltatta.
Andrej Babis leszögezte: közösen erősebb és ellenállóbb Európát lehet létrehozni, amely képes arra, hogy hatékonyabban megvédje összes polgárának érdekeit.