MH
2024. június 8. szombat. 16:53
Frissítve: 2024. június 8. 17:01

Nagy István Facebook-bejegyzésében arra buzdítja az embereket, hogy mozgósítsanak, telefonáljanak, győzzenek meg még egy embert, vasárnap pedig szavazzanak.

Az agrárminiszter korábbi bejegyzésében azt emelte ki: „Tegyünk meg mindent a győzelemért! Csak egy hazánk van, védjük meg! Csak a béke, csak a Fidesz!”

Szijjártó Péter köülgazdasági- és külügyminiszter személyesen beszélt a választókkal – derül ki Facebook-bejegyzéséből. Szijjártó is azt hangsúlyozta,

mondjuk el minél több embernek, hogy meg kell állítani ezt a háborús őrületet, szükség van a béke hangjára Európában!

Korábbi közleményében a tárcavezető aláhúzta: „Körülöttünk világháborús, sőt atomháborús készülődés zajlik. Hallhatjuk és láthatjuk egymás után az egyre őrültebb nyugat-európai, amerikai nyilatkozatokat. És nem hagyhatjuk, hogy minket is belenyomjanak a háborúba, nem hagyhatjuk, hogy világháborúba, nukleáris háborúba sodorják Európát és benne Magyarországot.”

A pénzügyminiszter is mozgósít, Varga Mihály Óbudán találkozott a választókkal, és a szavazáson való részvételre buzdított és arra, hogy szavazzanak Bús Balázs III. kerületi polgármesterjelöltre.

Írta a Magyar Hírlap