Ami a rendszerváltás óta megtörténhet egy képviselő-testületben, az Jászberényben jószerivel meg is történt. Vannak olyanok, akik ciklusokon keresztül álltak a város élén, van, akinek eddig csak három vagy négy év jutott. Akadt olyan, aki 93 százalékkal nyert, másszor alig 28,5 százalék is elég volt a győzelemhez. Most kiélezett küzdelem várható, a mandátumokért nagy a versengés.
A rendszerváltás előtti utolsó tanácselnök, a több mint tizenegy évig Jászberény élén álló Buzás Sándor 1990 októberében távozott a városvezetői székből, őt akkor Magyar Levente polgármester követte. A szabad demokrata politikus 1990 és 2006 között négy cikluson keresztül vezette a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei települést – emlékeztetett a Magyar Nemzet. A tizenhat év alatt csak Magyar Levente párthovatartozása volt állandó, mert a jelölő szervezetek folyton változtak. 1990-ben még az akkori Fidesz is támogatta, majd négy évvel később az FKGP–KDNP–MDF jelölte az SZDSZ mellett, akkor az MSZP külön indult. A következő két megméretésnél azonban már csak a szabad demokraták jelölték Magyart.
Anno 1998-ban csak egy munkáspári jelölt indult Magyarral szemben, aki így a voksok csaknem 93 százalékát begyűjtötte. Négy évvel később azonban már több kihívója is akadt – így Fidesz–MDF-es és MSZP-s is –, de a polgármesteri széket Magyar Leventének akkor még sikerült megtartania. Nem úgy 2006-ban, amikor Gedei József (MSZP) lett a polgármester, nem mindennapi körülmények között. A voksoláson ugyanis négyen indultak, és a szocialista Gedei József úgy győzött, hogy csak a voksok 28,59 százalékát szerezte meg. Alig többet, mint a második helyezett, a Fidesz–KDNP-s Juhász Dániel (28,15 százalék), míg Magyar Levente és a független Dobák István is több mint 20 százalékot szerzett.
Aztán 2010-ben Szabó Tamás (Fidesz) leváltotta Gedei Józsefet (MSZP), míg az akkor már civil színekben induló Magyar Levente csupán 11,32 százalékot kapott. Négy év múlva Szabó Tamás megtartotta a polgármesteri széket, ráadásul úgy, hogy mind a tíz egyéni körzetben kormánypárti jelölt győzött. Gedei József – ekkor már a DK–Együtt jelöltjeként – alig 25 százalékot kapott, és még Budai Lóránttól (Jobbik) is kikapott, ő a voksok 26,48 százalékát gyűjtötte be.
A jobbikos Budai 2019-ben a Közösen Jászberényért Egyesület színeiben indulva elhódította a polgármesteri széket Szabó Tamástól. Magyar Levente ekkor újra elindult, de már csak a voksok kevesebb mint két százalékát volt képes megszerezni. Budai Lóránt ugyan jelentős szavazatkülönbséggel lett polgármester, de a testületben érdekes helyzetbe került, mert a vele együtt 15 fős grémiumban hét Fidesz–KDNP-s és egy Mi Hazánk-os képviselő is bejutott. A baloldali frakcióban pedig helyet kapott Gedei József (DK) is. A jászberényi politikai helyzet így a kezdetektől nem volt mentes a vitáktól, majd végül három év után, 2022 októberében a képviselő-testület feloszlatta magát.
Most, a január 15-i időközi önkormányzati választáson négy polgármesterjelölt indul: Besenyi Orsolya (független, Fidesz–KDNP által támogatott), Budai Lóránt (Közösen Jászberényért Egyesület), László Péter (Mi Hazánk) és a független Nagy Tímea. A tíz egyéni képviselőhelyért a Fidesz–KDNP, a Közösen Jászberényért Egyesület és a Mi Hazánk minden körzetben indít jelöltet, míg öten függetlenként szállnak ringbe. Először fordul elő, hogy sem Gedei József, sem Magyar Levente nem indul a választáson.
Írta a Magyar Hírlap